Digital Public Administration Summit II

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont és a Digitális Jólét Program 2021-ben immár második alkalommal rendezi meg nemzetközi közigazgatás-fejlesztési konferenciáját, a Digital Public Administration Summit-ot.

A tavalyi nagy sikerű rendezvényt 2021-ben számos, a V4 országok közigazgatási szakembereinek körében megtartott workshop követte. A decemberre tervezett DPAS II konferencia összefoglalja az eddigi eredményeket, áttekinti a várható kihívásokat, trendeket. A konferencia célja a hazai és nemzetközi innovatív megoldások, valamint a közigazgatást érintő digitalizációs lehetőségek, trendek és jó gyakorlatok bemutatása mellett az állami szektor és a vállalati szféra együttműködésének segítése, minden olyan digitalizációs terület megjelenítésével (mesterséges intelligencia, kiberbiztonság, adatalapú közigazgatás, adatvezérelt egészségügyi ellátás, hálózatkutatás), amely a közigazgatást, az állam és az önkormányzatok működését is érinti. Az idei esemény fókuszában álló MI kormányzati eszközként és az igazságügyi rendszer digitális megoldásaként mutatkozik be.

SMT gyártás röviden 3/3.rész

Mivel az SMT one piece flow (tehát egyedi alkatrész) gyártás, ezért bármely gyártási rész megállás, teljes gyártás megállást okoz. A szigetszerű gyártáshoz képest, ahol buffer-es gyártás történik, itt egy rövid idejű hiba is a teljes gyártósora kihat.

2023.03.21., 09:50

Smart4Factory MELT tag lett!

A Smart4factory kft. amely a startup életből lép ki a KKV szektort megcélzó kereskedelmi életbe, aktívan keresi azokat a szakmai partnereket, platformokat, együttműködési lehetőségeket amellyel a szakmai hírnevét tudja erősíteni.

2023.03.21., 10:11

SMT gyártás röviden 3/1.rész

A kezdetek és az alapok - magasan automatizált gyártás létrejötte

2023.03.21., 08:40
Bezár